2014. május 30., péntek

Magyarország, Zsámbék, premontrei templomrom, SzG3


Ez a hely valahogy eddig mindig elkerült (vagy én kerültem el?), de most végre útba tudtam ejteni. Sajnos az idő nem volt nagyon jó, mire ide értem, szépen beborult.
Már az elején akadályba ütköztem, mert bár ez Zsámbék leghíresebb látnivalója, a tájékoztatás, maradjunk ennyiben, nem a legmegfelelőbb. Mivel nem a főút mellett található, talán egy kissé intenzívebben is útba irányíthatnák a leendő fizető látogatókat. Na itt jön a következő probléma. A terület egy viszonylag ronda fémkerítéssel van körbekerítve (szerintem ilyeneket alkalmaznak munkaterületek lekerítésére), de kívülről is nagyon szépen megtekinthető a templom rom. Ehhez képest szerintem eléggé drága a belépő, valamint fotó jegyet is kell váltani a fényképezéshez. Mint már máshol írtam, a fotó jegy szerintem egy elfogadható intézmény, de helyesen kell alkalmazni. Egy kastélyban, vagy bármely zárt helyen, főleg ha az ára is elfogadható, még helyeselhető is az alkalmazása. De itt, ahol szinte minden fényképezési igény a kerítésen kívülről is elintézhető, nem tudom, ki vesz fotójegyet. Meg egy ilyen építménynél a távlatok a lényegesek (szerintem).
Na azért néhány szót ejtsünk a történetéről. Ezen a helyen már az 1050-es években kőtemplom állt. A török hódoltsági ennek folyamatos fejlesztése, bővítése, átalakítása folyt, kezdetben a premontreiek által. A XV. században leégett a kolostor, majd a premontrei rend hanyatlása után Mátyás király a pálosok kezelésébe adta a kolostor, ők hajtották végre a gótikus átalakításokat. Buda török megszállása után ez a terület is török befolyás alá került, jó pár évre, ekkor a pálosok elmenekültek. A törökök jó szokásuknak megfelelően laktanyává alakították a kolostort. 1689-ben a Zichy család tulajdonába került, de ők inkább a kastély kápolnáját használták. A templom sorsát 1763. június 28-án földrengés pecsételte meg, ekkor részben összeomlott. A rom gazdátlanná vált, a helybeliek elkezdték a kövek széthordását (a rom egy nehezen megközelíthető, ezért gondolom nehezen felügyelhető helyen volt és ezt használták ki). Nem maradt volna semmi, ha Rómer Flóris bencés tanár nem kezdeményezte volna a romok megmentését, amit sikerült is elérni. Azóta is csak állagmegóvások történtek, bár egyesek szerint az egész templom és a kolostor is helyre állítható lenne.

Vissza a főoldalra (katalógus)















Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése